biztosító

  • Adatvédelmi / informatikai

    A felelősséggel kapcsolatban a Polgári Törvénykönyv (PTK) szabályozása egyértelműen fogalmaz:

    “6:519. § [A felelősség általános szabálya]

    Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.”

     

    Adatvédelmi (GDPR) biztosítás

     

    Az ügyfelek személyes adatainak kezelésével kapcsolatban reális kockázat lehet az adatvédelmi szabályok megsértésével kapcsolatban elszenvedett vagy okozott károk fedezete. Erre ma már több biztosító kínál korrekt, akár az esetleges bírságokra is kiterjedő biztosítási védelmet, ún. adatvédelmi (GDPR) biztosítást. Ennek ellenére célszerű ezen adatkezelési folyamatainkat körültekintően megalkotni, hiszen lehetnek olyan kizárások is az egyes biztosítóknál, amely alapján nem térítene egy eseleges káresemény kapcsán e módozat.

    A személyes adatok kezelését és feldolgozását szabályozza – de nem kizárólagosan – az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről.

    Általában három esemény tartozhat ide:

    1. Adatvédelem és titoktartási kötelezettség megsértésének fedezete

    A biztosító megtéríti a biztosított helyett vagy a biztosítottnak, a biztosítottal szemben az adatvédelem vagy titoktartási kötelezettség megsértése miatt először a biztosítási tartam, vagy a felek megállapodása esetén a felfedezési időszak alatt érvényesített igénnyel összefüggésben felmerült kárt és a védekezés költségeit.

    2. Hálózati biztonság megsértésének fedezete

    A biztosító megtéríti a biztosított helyett vagy a biztosítottnak, a biztonságot sértő jogellenes és kárt okozó magatartás miatt bekövetkezett adatvédelem vagy titoktartási kötelezettség megsértésével összefüggésben a biztosítottal szemben először a biztosítási tartam, vagy a felek megállapodása esetén a felfedezési időszak alatt érvényesített igénnyel összefüggésben felmerült kárt és a védekezés költséget.

    3. Hatósági bírság fedezete

    A biztosító - a biztosítási részletezőben meghatározott szublimit erejéig - megtéríti a biztosított helyett vagy a biztosítottnak a biztosítottal szemben az adatvédelem megsértésével összefüggésben először a biztosítási tartam, vagy a felek megállapodása szerinti felfedezési időszak alatt a hatóság által érvényesített igénnyel összefüggésben felmerült bírságot és a védekezés költségeit.

     

     

    Informatikai cégek szakmai felelősségbiztosítása

     

    IT szakmai felelősségbiztosítás, valamint kapcsolódó biztosítási fedezetek (általános, termék-, szolgáltatói felelősség) szoftverfejlesztéssel, alkalmazásfejlesztéssel, adatelemzéssel foglalkozó cégek számára javasolt.

    Mire nyújt védelmet a biztosítási fedezet?

    • Üzleti tevékenységek folytatása során, szakmai kötelesség megszegéséből adódó műhibákra,
    • Előbbiekkel kapcsolatos jogvédelmi költségekre, díjakra és kiadásokra.
    • Kiegészítő szolgáltatásokra: bíróságon megjelenés költségtérítése, felfedezési időszak kiterjesztése, rágalmazás és becsületsértés, számítástechnikai rendszerekkel kapcsolatos dokumentumok, feljegyzések, nyilvántartások pótlása.

    Kinek ajánljuk elsősorban ezt a kombinált biztosítási fedezetet?

    Főként a következő tevékenységek esetén:

    • csomagolt szoftverek fejlesztése, eladása, forgalmazása
    • egyedi szoftverek fejlesztése,
    • adatfeldolgozás,
    • létesítmény-irányítás,
    • szoftver karbantartás,
    • általános számítógépes tanácsadás,
    • stratégiai tervezés,
    • beszerzési tanácsadás,
    • rendszerauditálás,
    • biztonság menedzsment.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • BÁF / CMR árufuvarozói biztosítás

    BÁF / CMR árufuvarozói felelősségbiztosítás

     

    A logisztikai biztosítások célja a bonyolult logisztikai tevékenység kockázatainak csökkentése, az azokból adódó költségek minimalizálásával, amelynek legjobb eszköze a biztosítási védelem. A legismertebb (nemzetközi és belföldi szállítmánybiztosítás, nemzetközi árufuvarozói felelősségbiztosítás (CMR) és belföldi árufuvarozói felelősségbiztosítás (BÁF), szállítmányozói felelősségbiztosítás, raktározói felelősségbiztosítás) biztosítási módozatok szakszerű kombinációja lehetőséget nyújt arra, hogy akár a komplex logisztikai folyamat kockázatait kezelje a vagyontárgy megóvásában érdekelt fél.

    Fontos tisztázni, hogy a BÁF és CMR módozatok az áru fuvarozójának felelőssége esetén téríthet, de ha a szállítmányozó (speditőr) hibázik, arra e módozatok nem térítenek. ezekben az esetekben szállítmányozói felelősségbiztosítás fedezete téríthet.

     

    BÁF árufuvarozói felelősségbiztosítás

     

    BÁF biztosítás, azaz a Belföldi Közúti Árufuvarozói Felelősségbiztosítás szerződés szerint a biztosító a biztosított helyett térít, amikor fuvarozói minőségben az ide vonatkozó jogszabályok értelmében a szállított árúban keletkezett sérülés, esetleg elvesztés miatt a fuvarozót terhelné kártérítési kötelezettség. A biztosítási díjat a biztosító a fuvareszközök száma és a szállítmány jellege alapján határozza meg. A szerződésben meghatározott káreseményenkénti limit és éves kárkifizetési limitek szerint téríti meg a biztosító az esetlegesen bekövetkezett károkat. A limitek mértéke, mind a káronkénti és mint az évenkénti összegei kérés szerint teljes mértékben variálhatóak.

    E biztosítási módozatot az kötheti meg, aki jogosult belföldi közúti árufuvarozói tevékenységre és Magyarországon bejegyzett vállalkozással rendelkezik. Ahhoz, hogy egy fuvarozó érvényes biztosítási ajánlattal rendelkezzen, elsősorban szükség van a közúti engedély másolatára, a cégszerűen kitöltött ajánlati adatközlő lapra, valamint a cégszerűen aláírt elfogadott díjajánlatra.

     

    CMR árufuvarozói felelősségbiztosítás

     

    A CMR Nemzetközi Árufuvarozói Felelősségbiztosítás olyan árukárokra nyújt fedezetet, amelyek a fuvarozó felelősségi körébe tartoznak. Fontos kiemelni, hogy a fuvarozó felelősségét a Nemzetközi CMR Egyezmény jelentősen korlátozza, és lényegében CMR biztosítás nélkül nemzetközi fuvarozást nem is lehet végezni. Nagyon fontos része ennek az egyezménynek, hogy e biztosítási módozat ún. súlykorlátos biztosítás, azaz a fuvarozó, az általa szállított áruért mindössze 8,33 SDR (aranyfrank)/kg azaz kb. 10 €/kg összegig felelős. Ennek megfelelően bizonyos áruköröknél a CMR biztosítás abban az esetben is csak kis mértékben kártalanítja a tulajdonost, ha a fuvarozó felelőssége vitathatatlan. Éppen ezért az egyes árucikkek esetében, amelyek a súlyukhoz képest ennél nagyobb értékűek célszerű szállítmánybiztosítást is kötni (pl. híradástechnikai eszközök, gyógyszerek, stb.).

    Fontos kiemelni, hogy felelősségbiztosításról lévén szó, az olyan árukárok, amelyek nem a fuvarozó felelősségi körébe tartoznak (pl. vis maior esemény) a BÁF/CMR biztosítás nem térít! Azokban az esetekben sem tehető felelőssé a fuvarozó, ha nem ismert, hogy a folyamat mely szereplőjénél keletkezett a kár. CMR esetében hibázhatott adott esetben ugyanis a hajóstársaság, az átrakodást és közbenső tárolást végző logisztikai szolgáltató, vagy a közúti fuvarozó egyaránt.

    Az árukár oka lehet az is, hogy a szállítmányozó nem látja el kielégítő információkkal a fuvarozóját (pl. nem közli az áru érzékenységét).

     

     

    Összegezve tehát a BÁF és a CMR biztosítás is csak a fuvarozó hibájából bekövetkező árukárokat téríti meg a feltételeikben meghatározott módon a szerződésben foglalt limit erejéig. Fontos tisztában lenni, hogy az árufuvarozói felelősségbiztosítások nem helyettesítik a szállítmánybiztosítást, amely pár esetet leszámítva minden árukárt megtérít.

    Mivel sok-sok záradék is tartozik minden logisztikai biztosításhoz, így célszerű egy szakember tanácsát is kikérni szerződéskötéskor.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Baleset

    Balesetbiztosítás

     

    A baleset a munkavédelem szempontjából jól megfogható, azaz az Mvt. 87. § 1/A. szerint

    „Baleset: az emberi szervezetet ért olyan egyszeri külső hatás, amely a sérült akaratától függetlenül, hirtelen vagy aránylag rövid idő alatt következik be és sérülést, mérgezést vagy más (testi, lelki) egészségkárosodást, illetőleg halált okoz.”

    Az előzőekben megfogalmazott baleset kapcsán bekövetkező számos módozati elem megköthető a piacon, melyek az egyes biztosító társaságoknál jelentősen eltérhetnek.

    A teljesség igénye nélkül, az alábbi szolgáltatások lehetnek a biztosítóknál balesetbiztosítás esetében: baleseti halál, csonttörés, baleseti eredetű keresőképtelenség, baleseti eredetű kórházi ápolás, baleseti műtét, baleseti eredetű égési sérülés, baleseti rokkantság (maradandó egészségkárosodás), stb.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Bérbeadói/bérlői felelősségbiztosítás

    Vállalati felelősségbiztosítások

     

    A vállalkozásokat emberek alkotják, így a hibázás lehetősége is adott, melyekért sok esetben a vállalkozás tartozik anyagi és erkölcsi felelősséggel. A felelősségbiztosítás számos esetben jelentős segítség a cégek számára, hiszen ezáltal a biztosító - egy szerződés keretein belül - mentesíti a biztosítottat a személyi sérüléses, valamint tárgyrongálási károkért. Valamennyi felelősségbiztosítási módozat esetében kijelenthető, hogy egy felelősségi kár esetén a biztosítási szerződés feltételei alapján a biztosító csak abban az esetben nyújt kártérítést, ha az okozott kárért a károkozó kártérítési kötelezettsége a magyar jog szabályai szerint fennáll. A felelősséggel kapcsolatban a Polgári Törvénykönyv (PTK) szabályozása egyértelműen fogalmaz:

    “6:519. § [A felelősség általános szabálya]

    Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.”

    A felelősségbiztosításoknál általában a díjszámítási alap a vállalkozás előző évi nettó éves árbevétele, illetve munkáltatói felelősségbiztosítás esetében a munkavállalók száma is lehet díjszámítási alap. Emellett nyilván a díjat befolyásolja a kártérítési káronkénti és biztosítási időszakonkénti limitje.

    Érdemes az aktualizált árbevételt bejelenteni minden évben a biztosító társaság felé, mert a felelősségbiztosításnál is alkalmazzák a biztosító társaságok az alulbiztosítottság miatti arányos kártérítést.

     

     

     

    Bérbeadói felelősségbiztosítás

     

    A biztosító mentesíti a bérbeadót az általa a bérlőnek a bérleményben elhelyezett ingóságaiban és saját beruházásaiban okozott károk megtérítése alól, amely okozásáért a bérleti jogviszony alapján felel.

    Másképpen, amennyiben a vállalkozás rendelkezik saját tulajdonú ingatlannal és azt bérbe adja (akár vállalat csoporton belüli cég részére is) rendelkeznie kell ezzel a fedezettel a bérlő vagyontárgyaiban esetlegesen okozott károk megtérítése érdekében.

     

     

    Bérlői felelősségbiztosítás

     

    A biztosító mentesíti az ingatlan bérlőjét a bérbeadó tulajdonában lévő ingóságaiban és ingatlanában okozott károk megtérítése alól, amelyért a bérlő a bérleti jogviszony alapján felel.

    Másképpen a fedezet alapján a biztosító megtéríti az ingatlan tulajdonosának/bérbe adójának a bérlő által, bérlői minőségben okozott károkat. Amennyiben a társaság bérelt ingatlanokkal rendelkezik, ez a fedezet nem hiányozhat a portfólióból.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Csoportos személybiztosítások (élet / baleset / egészség / utas)

    Csoportos élet-, baleset-, és betegségbiztosítás

     

    A vállalatok számára a jól képzett munkaerő megtartásához nélkülözhetetlen a feléjük irányuló felelősségteljes figyelem és megbecsülés. Kedvező díjú csoportos balesetbiztosítás a megoldás, mely általában a biztosít társaságoknál legalább10 fő esetén köthető, és számos kiegészítő biztosítás választható mellé.

     

    Előnyök

    • Teljes körű baleset-, élet- és betegségbiztosítási védelem a csoport minden tagjának
    • Gyors anyagi segítség baleset, betegség vagy tragédia esetén
    • Non-stop védelem: a nap minden órájában és a világ összes országában fedezetet nyújt a csoport tagjai részére
    • Testre szabott biztosítási megoldások
    • Szabadon választható szolgáltatások
    • Kedvező díjak, további engedmények, magas szolgáltatási színvonal

     

    Kiknek ajánljuk?

    Minden, legalább 10 főből álló csoportnak, akiknek fontos a biztonságuk, ezért időben felkészülnek egy esetleges baleset következményeire.

    • Kis- és középvállalkozások,
    • munkáltatók, cégek, üzleti vállalkozások,
    • takarékszövetkezetek, bankok,
    • önkormányzatok, polgármesteri hivatalok, közintézmények, egyesületek,

     

    A biztosítás elemei

    A csoport igényeinek a legmegfelelőbb szolgáltatáscsomagot állíthatja össze. A baleseti halál általában minden biztosítónál mint alapszolgáltatás szerepel a fedezetben, de  mellé választható kiegészítő biztosítások lehetnek az alábbiak:

    • Baleseti halál
    • Baleseti rokkantság (20%-tól)
    • Progresszív baleseti rokkantság
    • Közlekedési baleseti halál
    • Közlekedési baleseti rokkantság (20%-tól)
    • Baleseti kórházi napidíj
    • Baleseti műtéti térítés
    • Baleseti plasztikai műtéti térítés
    • Csonttörés
    • Égési sérülés
    • Baleseti költségtérítés
    • Baleseti gyógyulási támogatás
    • Baleseti keresőképtelenség (általában 7 vagy 14 napos önrész)
    • Kockázati élet
    • Bármely okú kórházi napidíj
    • Bármely okú műtéti térítés
    • Bármely okú táppénz (15 napos) egyszeri térítés
    • Kritikus betegségek
    • D-E rokkantság
    • C2 rokkantság esetén

     

     

    Csoportos utasbiztosítások, keret utas biztosítás

     

    Amikor az ember magán vagy hivatalos, belföldi vagy külföldi utazását tervezgeti, érdemes elég nagy figyelmet fordítani arra is, hogy egy jó utasbiztosítást kössön. Egy utazás során gondok már az indulás pillanatában is adódhatnak, gondoljunk csak arra, mi van, ha a reptéren lába kél csomagjainknak, poggyászunknak. És bár ez is nagy kellemetlenségeket okozhat, de van ennél sokkal rosszabb is, pl. egy külföldi baleset, és ha még kórházi ellátásra, ápolásra is szorulunk, a kiadásaink hirtelen az egekbe szökhetnek, amit utasbiztosítás nélkül bizony saját zsebből kényszerülünk kifizetni.

    Ezért magunk is könnyűszerrel beláthatjuk, hogy egy jó utasbiztosításnak több előnye van, vagyis érdemes nem csak a kiadási oldalát nézni, amikor utasbiztosítást kötünk.

     

    A csoportos utasbiztosításokon belül igen nagy a választék, melyeket ráadásul az általunk választott kiegészítő fedezetekkel személyre is szabhatunk.

    Csoportos utasbiztosítással ma több biztosító is foglalkozik, különbség a csoportos utasbiztosítás díjaiban és magában a szolgáltatásban lehet. Előbbit nagyban befolyásolja, hogy a csoportos utasbiztosítás hány napra szól, egyes biztosítóknál minimum 100 úgynevezett keretnap a csoportos utasbiztosítás megkötésének feltétele. A maximum keretnapok száma akár egy év is lehet, ilyenkor azonban ez már inkább egy éves utasbiztosítás.

    A díjakat befolyásolja a csoport nagysága, minél többen alkotják a csoportot, az egy főre eső díj annál kisebb. Ugyanígy befolyással van a csoportos utasbiztosítás díjára a csoport tagjainak életkora, minél magasabb, annál nagyobb pótdíjjal lehet kalkulálni személyenként. Érthetően a biztosítók kockázata is nagyobb egy idősebb ember esetében, ezért egyáltalán nem kivételes, hogy 70-80 év közötti csoporttagok esetében a csoportos utasbiztosítás alapdíjára 100%-os pótdíjat is rátesznek a biztosítók, még 80 év fölöttiek esetében, akár 200%-os pótdíjjal is számolhatnak. Ez nemcsak a csoportos utasbiztosítások, az egyéni utasbiztosítások esetében is így van, ott akár már 65 év felett is kötelezhetnek bennünket 100%-os pótdíj megfizetésére.

    És szintén befolyással van a csoportos utasbiztosítás díjszabására a tartózkodási ország helyszíne is, Európán kívül, például amerikai, vagy kanadai tartózkodás esetén a csoportos utasbiztosítás ára akár 50-70%-os pótdíjjal is magasabb lehet a csoportos utasbiztosítás alapdíjánál.

    A csoportos utasbiztosítások esetében a legtöbb biztosítónál nemcsak a betegek ellátása minősül alapszolgáltatásnak, de az is, hogy megszervezik a beteglátogatást bizonyos keretek közt térítve annak költségeit. Fedezhetnek szállodai költségeket, ha orvosi utasításra kell megnyújtani a külföldi tartózkodást, térítik a hazautazás költségeit betegség és halál esetén, sőt akár még a telefonköltséget is, ha a beteg két napnál többet tartózkodik kórházban és otthon maradt hozzátartozóival telefonon át tartja a kapcsolatot. Illetve, ha a külföldi hivatalos kiküldetésben helyettesíteni kell valakit, az új kolléga kiutazásának költségét is rendszerint megtérítik a biztosítók.

    Ezekre az alapszolgáltatásokra épülnek rá a választható, speciális fedezetek, melyeket némely biztosító, már komplex csoportos utasbiztosítási termékébe alapból beépít, természetesen magasabb alapdíjak fejében. Ilyen extrák lehetnek csoportos utasbiztosítás esetén a jogsegély szolgálat, a balesetbiztosítás, mely baleseti halál vagy maradandó károsodás esetén térít, a poggyászbiztosítás, ideértve a poggyászkésedelmet, és azt is, ha poggyászunkat ellopják. Ide tartozhatnak továbbá az elveszett, eltulajdonított úti okmányaink pótlásával összefüggő költségek is.

     

    A csoportos utasbiztosítást akár egy évre előre is meg lehet kötni. A keretnapok számát a szerződéskötéskor kell a biztosítóval közölnünk, akárcsak a csoportba tartozó személyekét. Az egyének nevét és pontos adatait éves utasbiztosítás kötés esetén elég csak közvetlenül az indulás előtt a biztosító tudomására hozni.

    Maga a biztosítási védelem ezzel az aktussal lép életbe. A csoport minden tagja kap egy úgynevezett assistance kártyát, mellyel, a hozzátartozó szám alapján, baj esetén ténylegesen igénybe veheti a csoportos utasbiztosítás nyújtotta szolgáltatásokat.

    A csoportos utasbiztosítások nagy előnye, hogy a munkáltató, cég által kötött csoportos utasbiztosítás fedezett keretnapjai nemcsak hivatalos utak során nyújthatnak védelmet a csoport egyes tagjainak, de akár magánutazásaik során is.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Egészség

    Egészségbiztosítás

     

    Az egészségbiztosítás a biztosítások olyan formája, amelyben a hagyományos, biztosítási összeget kifizető szolgáltatás mellett megjelenik a szolgáltatásfinanszírozás is, melynek keretében a biztosítóval szerződött magán-, állami vagy önkormányzati kórházakban a biztosító átvállalja a biztosított ténylegesen felmerülő, bizonyos költségeit. Fontos megjegyezni, hogy az egészségbiztosításoknál is a pénztárcánk és a biztosítók maximált limitei szabhatnak határt. A hagyományos értelemben természetesen a rettegett (kritikus) betegségek felfedezése esetén fizet a biztosító a feltételeikben és a szerződésben meghatározott módon. Ezek a betegségek a teljesség igénye nélkül: rákos (rossz indulatú daganatos) betegségek, szívroham, stroke (agyi károsodások), veseelégtelenség, vakság, mindennapos élet segítség nélküli ellátása, szklerosis multiplex, stb.

    Mivel e módozat az egyes biztosító társaságoknál jelentősen eltér, így mindenképpen szakember bevonása célszerű a kívánt fedezet elérése érdekében.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Egyéni gépjárműbiztosítás (CASCO, KGFB)

    Egyéni gépjárműbiztosítások

     

    A vagyon tárgyak közül fontos gépjárműveink védelme, így jó ha tudjuk, hogy arra is van megfelelő biztosítási fedezet. Ebből van olyan, amelyet a törvény ír elő, de további kiegészítő fedezetek is találhatóak a biztosítási piacon.

     

     

    Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB)

     

    Minden vállalkozás (de egy magánember) számára is az általa üzemeltetett gépjárművekre ún. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (KGFB-t) kell kössön. Ezen egyedi szerződésekről a 2009. évi LXII. törvény valamint annak mindenkor hatályos kiegészítései rendelkeznek. A szerződést minden esetben a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartó köteles. Amennyiben nincs üzembentartói bejegyzés, akkor a mindenkori tulajdonosnak kell a kötelező biztosítást megkötni. Amennyiben egy adott gépjármű esetében a tulajdonos és az üzembentartó személye nem azonos, akkor a KGFB-t csak az üzembentartó kötheti meg. Mindez azt jelenti, hogy KGFB szerződést az adásvétel pillanatától kell kötni az üzembentarónak, ezért egy gépjármű megvásárlása esetén a biztosítás kockázatviselési kezdetét óra-perc pontossággal kell megadni. Ma már ritkán készülnek ilyen ajánlatok kézzel, így azokat az elektronikus rendszerek automatikusan kitöltik a kötés pillanatában.

    A KGFB tehát a károsultak fokozott védelme, a gépjárművel okozott károk következtében a biztosítottakkal szemben támasztott megalapozott kártérítési igények megfelelő mértékű kielégítése érdekében jött létre. E biztosítási módozat előre meghirdetett tarifatáblázatok alapján működik, melyeket módosítani 60 nappal a kihirdetés után lehetséges.

    Ennek ellenére minden egyes évben érdemes a meglévő szerződéseket aktualizálni és a hazai piacon megvizsgálni a díjak alakulását, ugyanis a biztosító társaságok a vállalási politikájukat folyamatosan változtatják, mellyel a díjak jelentősen emelkedhetnek is egyik évről a másikra. Természetesen ezt a versenyeztetést automatikusan elvégezzük ügyfeleink számára az évfordulót megelőzően.

    Tudni kell azonban, hogy mint minden biztosítási szerződést, így a KGFB szerződéseket is jogszerűen évfordulóra felmondani csak az évfordulót megelőző 30. napig lehet. Ennek elmulasztása után a biztosítók többnyire közös megegyezéssel sem engedik a már meglévő szerződést felmondani. Azonban ahhoz, hogy dönteni tudjanak a felmondásról, a biztosítóknak az évfordulót megelőző 45.-60. nap között ki kell küldeniük az ügyfeleik számára az ún. index díjat, azaz hogy a következő biztosítási évben milyen bónusz besorolással milyen díjfizetési gyakoriság mellett, mennyi lesz az éves KGFB szerződés biztosítási díja.

    Tehát új KGFB szerződés kötése minden esetben indokolt, ha járművet vásárolunk, vagy ha az üzembentartó (tulajdonos) változik, és lehetőségünk van persze minden biztosítási évfordulón is új szerződést kötnünk. Sajnos akkor is újra kell kötnünk a szerződést, ha díjnemfizetéssel (DNF) szűnik meg, de ekkor bizony a törvényben előírt fedezetlenségi díjra (a biztosítással nem rendelkező napokra), pótdíjra és éves díjfizetési ütemre számíthatunk, illetve a szerződést nem köthetjük más biztosítótársasághoz, csakis oda, ahol a szerződésünk megszűnt korábban díjnemfizetéssel.

     

     

    CASCO gépjármű biztosítás

     

    A CASCO-biztosítás eredetileg gépjárműtörés-biztosítás, amely a biztosított gépkocsiban bekövetkező károkra, illetve eltulajdonítás esetén a pótlás költségeire biztosít fedezetet.

    A biztosítási védelem a biztosítás jellege alapján változó kiterjedésű lehet. Teljes körű casco esetén a biztosítási védelem egyaránt kiterjed az elemi károkra, töréskárokra, a lopáskárra, illetve az üvegtörésre is. Részleges védelmet nyújtó casco esetén a védelem csak egyes kárfajtákra terjed ki (lopás casco, törés casco, stb.)

    Fontos megjegyezni, hogy az egyes CASCO szerződések nem automatikusan tartalmazzák az „avulásmentes” térítést töréskár esetén, ezek többnyire vagy választhatók, vagy csak a gépjármű egy bizonyos életkoráig – általában 6 éves korig – tartoznak a szerződés szolgáltatásába.

    A CASCO biztosítás a gépjármű széria kivitelű tartozékaiban keletkezett károkra nyújt szolgáltatást. Az utólag beépített vagy a szériakivitel felett rendelt tartozékok csak abban az esetben biztosítottak, ha az ajánlatban felsorolásra kerültek, és az extra tartozékok pótdíját megfizették, így ezen tételes lista pontos megadása minden esetben fontos.

    A CASCO szerződés meghatározza a biztosított által fizetendő önrész mértékét mind százalékos, mind egy minimum összeg tekintetében. A hazai biztosítási piacon a 10 és a 20 százalékos mérték a leggyakoribb, (különösen részleges casco esetén), de sok esetben a biztosító a kártérítésre vonatkozó felső limitről is rendelkezhet. A magasabb önrész, illetve az alacsonyabb kártérítési limit lényeges kedvezményt jelenthet a biztosítási díjakban.

    A szerződést megkötheti akár a gépjármű tulajdonosa, akár az üzembentartója is szemben a KGFB szerződésekkel.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Együttműködő biztosító partnereink

     

    • AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.
    • Allianz Hungária Zrt.
    • Atradius Crédito y Caución S.A. de Seguros y Reaseguros Magyarországi Fióktelepe
    • CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.
    • CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.
    • Coface
    • Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe
    • D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
    • Euler Hermes Credit Insurance Belgium SA Magyarországi Fióktelepe
    • EURÓPAI UTAZÁSI Biztosító Zrt.
    • Generali Biztosító Zrt.
    • GENERTEL Biztosító Zrt.
    • Groupama Biztosító Zrt.
    • K&H Biztosító Zrt.
    • Medicover Försakrings AB (publ) Magyarországi Fióktelepe
    • MetLife Europe Limited Magyarországi Fióktelepe
    • SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt.
    • UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
    • UNIQA Biztosító Zrt.
    • Wáberer Hungária Biztosító Zrt.
  • Élet

    Életbiztosítás

     

    Sok mindennek van pénzben kifejezhető értéke. Az életnek nincs, így az egyik olyan módozat, amelynek ha úgy tetszik a pénztárcánk, avagy a biztosító által nyújtott limit, kártérítés maximalizált összege szabhat határt.

    Az elméleti, szűkebb értelemben vett definíció szerint az életbiztosítás biztosítási eseménye a haláleset vagy egy meghatározott életkor elérése. Tágabb, köznapi értelemben az életbiztosítás a biztosított életében bekövetkező eseményekhez, elsősorban halálhoz, vagy a szerződésben meghatározott más eseményhez kapcsolódik. Ez lehet például egy adott életkor elérése, házasságkötés, gyermekszülés, nyugdíjazás stb. Az életbiztosítási konstrukciók sokszor nemcsak életbiztosítási, hanem további beépített vagy választható kiegészítő elemeket, jellemzően betegség-, illetve balesetbiztosítási elemeket is tartalmaznak. Az életbiztosítások igény szerint, személyre szabható módon nyújtanak lehetőséget arra, hogy váratlan tragédia esetén gondoskodjon családjáról, vagy előre tervezett módon gyűjtsön pénzt céljaira. A kiegészítőként vásárolható baleset- és egészségbiztosításokkal együtt ez a biztosítás széles körű fedezetet nyújt az egyén és a család számára.

    Az életbiztosítások fajtái számosak lehetnek:

    Kockázati:

    A kockázati életbiztosítás váratlan helyzetekben nyújt anyagi segítséget, a jövedelem pótlására szolgál, amikor arra a leginkább szükség van.

    Klasszikus vegyes

    A klasszikus vegyes biztosítás olyan kockázati biztosítással kombinált, biztonságos megtakarítási forma, ahol a biztosító évtizedekre előre fix hozamot garantál a lejárat végére.

    Unit linked

    A Unit Linked olyan megtakarítással kombinált életbiztosítás, amely lehetővé teszi, hogy az ügyfél aktívan kezelje a befektetéseit, és a magasabb kockázatért cserébe részesedhessen a tőkepiacon jellemzően hosszabb távon elérhető nyereségből.

    Nyugdíjbiztosítás

    A nyugdíjbiztosítás az időskori évek anyagi biztonságát segít megteremteni. Ezek a termékek elérhetőek klasszikus vegyes-biztosítás és unit linked változatban egyaránt. A nyugdíjcélú megtakarításokat az állam adójóváírással is támogatja.

    Járadékbiztosítás

    Az életjáradék-biztosítás célja, hogy (általában) a nyugdíjba lépéstől az élet végéig rendszeres havi jövedelem biztosításával kiszámíthatóbbá tegye az időskori éveket.

    Egy újnak nevezhető módozat is köthető már, nevezetesen a kegyeleti életbiztosítás:

    A kegyeleti életbiztosítás amennyiben Ön, mint a szerződés biztosítottja a kockázatviselés tartama alatt elhalálozik, a biztosító társaság a kedvezményezett részére kifizeti a teljes biztosítási összeget, a nyereségrészesedést és a hűségnyereséget, így a hátramaradottak mentesülnek a hirtelen fellépő anyagi terhek alól. 40-80 kor között köthető, és nem igényel előzetes orvosi vizsgálatot.

    Ahhoz, hogy az Ön igényei szerinti fedezeti tartalom megszülethessen, mindenképpen célszerű egy szakember tanácsát kikérni.

    Összefoglalva tehát a biztosítási esemény bekövetkeztekor a biztosító a szerződés tartalma szerinti biztosítási összeget köteles kifizetni, esetleg járadék formájában folyósítani. Életbiztosítás esetén a biztosító nem a bekövetkezett kár nagyságát, hanem a szerződésben meghatározott összeget fizeti ki, hiszen a biztosítási esemény (élethelyzet) által okozott kár mint azt a bevezetőben is írtam, pénzben általában nem fejezhető ki.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • GAP (vételár) biztosítás

    GAP (vételár) biztosítás

     

    A CASCO gépjármű biztosítás mellé megköthető módozat, ugyanis a gépjármű totálkára (akár elemi kár, akár törés, akár lopás, akár elrablás) esetén nem téríti a gépjármű vételárát, hanem csak az aktuális piaci értékét. A GAP (vételár) biztosítás lényegében a vételár és a gépjármű káridőponti értéke közötti különbözetet téríti.

    Másképpen megfogalmazva egy esetleges káresemény esetén a CASCO és a GAP biztosítás együtt nyújthat elegendő anyagi fedezetet arra, hogy a kárt elszenvedő ügyfél hasonló kategóriás új gépjárművet vásárolhasson. Banki hitelre, finanszírozásra vásárolt gépjárművek esetén is megvédi önt a GAP biztosítás. Egy esetleges totálkár vagy lopáskár esetén a biztosított autóra rendelkezésre áll az a fedezet is, mellyel egy banki, finanszírozói adósság kiváltható. Van mód a biztosításba a CASCO önrész fedezetének bevonására (GAP plusz) is, de megköthető a szerződés anélkül is.

     

    Fontos megjegyezni, hogy ezen módozat tartalmaz pár fontos feltételt, amelyeket mindenképpen érdemes figyelembe venni a megkötéséhez, – persze a biztosítók feltételei és egyes módozatai eltérhetnek egymástól. A biztosítás megköthető:

    • A számla / adásvételi szerződés dátumától számítva általában 120 napon belül.
    • Új és használt gépjárművekre általában 3.500 kg saját tömegig, de áruszállító, új vagy használt N2 vagy N3 kategóriájú (teher) gépjárművek esetében 32.000 kg össztömegig.
    • A gépjármű első forgalomba helyezésétől számított általában 3 - 6 éves koráig.
    • A gépjármű vételára nem lehet több általában 40 millió Ft-nál (személygépjármű ÁFA-val együtt, haszongépjármű esetén ÁFA nélkül).
    • Amennyiben a gépjármű érvényes CASCO biztosítással rendelkezik.
    • Amennyiben a gépjármű érvényes magyar rendszámmal és érvényes magyar forgalmi engedéllyel rendelkezik.

    A GAP biztosítás általános maximális kártérítési összege 10.000.000 Ft. A casco önrészesedés maximális kártérítése 10%, maximum 1,5 millió Ft szokott lenniáltalánosan.

     

    Megjegyzem, hogy már elérhető a piacon a kifejezetten elektromos gépjárművekre vonatkozó GAP biztosítási fedezet is, illetve számos kiegészítő fedezetek is választhatók a biztosítási fedezet mellé, pl. cseregépjármű, vagy bennülők balesetbiztosítása – nyilván némi díjtöbblet fejében, de ugyanúgy van mód csak az önrészesedés fedezetbe vonására is – nyilván kedvezőbb díj ellenében.

     

    Egy kárszámítási példa is álljon itt!

    Totálkárra törött egy kis személygépjármű:

    • Gépjármű vételára: 5.000.000 Ft
    • Káridőponti forgalmi érték (Eurotax alapján): 3.000.000 Ft
    • Casco önrészesedés (10%): 300.000 Ft
    • Casco kártérítés: 2.700.000 Ft
    • GAP kártérítés: 2.000.000 Ft
    • GAP Plusz önrész kártérítés: 300.000 Ft – amennyiben a szerződés fedezetébe be volt vonva

    Teljes kártérítési összeg a CASCO és a GAP segítségével: 5.000.000 Ft

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Gépjármű CASCO biztosítás

    CASCO gépjármű biztosítás

     

    A CASCO-biztosítás eredetileg gépjárműtörés-biztosítás, amely a biztosított gépjárműben bekövetkező károkra, illetve eltulajdonítás esetén a pótlás költségeire biztosít fedezetet.

    A biztosítási védelem a biztosítás jellege alapján változó kiterjedésű lehet. Teljes körű casco esetén a biztosítási védelem egyaránt kiterjed az elemi károkra, töréskárokra, a lopáskárra, illetve az üvegtörésre is. Részleges védelmet nyújtó casco esetén a védelem csak egyes kárfajtákra terjed ki (lopás casco, törés casco, stb.)

    Fontos megjegyezni, hogy az egyes CASCO szerződések nem automatikusan tartalmazzák az „avuásmentes” térítést töréskár esetén, ezek többnyire vagy választhatók, vagy csak a gépjármű egy bizonyos életkoráig – általában 6 éves korig – tartoznak a szerződés szolgáltatásába.

    A CASCO biztosítás a gépjármű széria kivitelű tartozékaiban keletkezett károkra nyújt szolgáltatást. Az utólag beépített vagy a szériakivitel felett rendelt tartozékok csak abban az esetben biztosítottak, ha az ajánlatban felsorolásra kerültek, és az extra tartozékok pótdíját megfizették, így ezen tételes lista pontos megadása minden esetben fontos.

    A CASCO szerződés meghatározza a biztosított által fizetendő önrész mértékét mind százalékos, mind egy minimum összeg tekintetében. A hazai biztosítási piacon a 10 és a 20 százalékos mérték a leggyakoribb, (különösen részleges casco esetén), de sok esetben a biztosító a kártérítésre vonatkozó felső limitről is rendelkezhet. A magasabb önrész, illetve az alacsonyabb kártérítési limit lényeges kedvezményt jelenthet a biztosítási díjakban.

    A szerződést megkötheti akár a gépjármű tulajdonosa, akár az üzembentartója is szemben a KGFB szerződésekkel, amelyet mindenkor az üzembentartónak kell megkötnie, bár ez többnyire azonos a tulajdonossal.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Gépjármű felelősségbiztosítás

    Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB)

     

    Minden magánember (de egy vállalkozás) számára is az általa üzemeltetett gépjárművekre ún. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (KGFB-t) kell kössön. Ezen egyedi szerződésekről a 2009. évi LXII. törvény valamint annak mindenkor hatályos kiegészítései rendelkeznek. A szerződést minden esetben a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartó köteles. Amennyiben nincs üzembentartói bejegyzés, akkor a mindenkori tulajdonosnak kell a kötelező biztosítást megkötni. Amennyiben egy adott gépjármű esetében a tulajdonos és az üzembentartó személye nem azonos, akkor a KGFB-t csak az üzembentartó kötheti meg. Mindez azt jelenti, hogy KGFB szerződést az adásvétel pillanatától kell kötni az üzembentarónak, ezért egy gépjármű megvásárlása esetén a biztosítás kockázatviselési kezdetét óra-perc pontossággal kell megadni. Ma már ritkán készülnek ilyen ajánlatok kézzel, így azokat az elektronikus rendszerek automatikusan kitöltik a kötés pillanatában.

    A KGFB tehát a károsultak fokozott védelme, a gépjárművel okozott károk következtében a biztosítottakkal szemben támasztott megalapozott kártérítési igények megfelelő mértékű kielégítése érdekében jött létre. E biztosítási módozat előre meghirdetett tarifatáblázatok alapján működik, melyeket módosítani 60 nappal a kihirdetés után lehetséges.

    Ennek ellenére minden egyes évben érdemes a meglévő szerződéseket aktualizálni és a hazai piacon megvizsgálni a díjak alakulását, ugyanis a biztosító társaságok a vállalási politikájukat folyamatosan változtatják, mellyel a díjak jelentősen emelkedhetnek is egyik évről a másikra. Természetesen ezt a versenyeztetést automatikusan elvégezzük ügyfeleink számára az évfordulót megelőzően.

    Tudni kell azonban, hogy mint minden biztosítási szerződést, így a KGFB szerződéseket is jogszerűen évfordulóra felmondani csak az évfordulót megelőző 30. napig lehet. Ennek elmulasztása után a biztosítók többnyire közös megegyezéssel sem engedik a már meglévő szerződést felmondani. Azonban ahhoz, hogy dönteni tudjanak a felmondásról, a biztosítóknak az évfordulót megelőző 45.-60. nap között ki kell küldeniük az ügyfeleik számára az ún. index díjat, azaz hogy a következő biztosítási évben milyen bónusz besorolással milyen díjfizetési gyakoriság mellett, mennyi lesz az éves KGFB szerződés biztosítási díja.

    Tehát új KGFB szerződés kötése minden esetben indokolt, ha járművet vásárolunk, vagy ha az üzembentartó (tulajdonos) változik, és lehetőségünk van persze minden biztosítási évfordulón is új szerződést kötnünk. Sajnos akkor is újra kell kötnünk a szerződést, ha díjnemfizetéssel (DNF) szűnik meg, de ekkor bizony a törvényben előírt fedezetlenségi díjra (a biztosítással nem rendelkező napokra), pótdíjra és éves díjfizetési ütemre számíthatunk, illetve a szerződést nem köthetjük más biztosítótársasághoz, csakis oda, ahol a szerződésünk megszűnt korábban díjnemfizetéssel.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Kárrendezési segítségnyújtás

    Kárrendezési szolgáltatás

    A biztosítási szerződések és a mi szolgáltatásunk tényleges minőségét egy bekövetkezett kár esetén lehet jól lemérni. Ennek megfelelően a kárrendezést tehát kiemelt fontosságúnak tartjuk és nagy hangsúlyt fektetünk rá. A háttérben éppen ezért kiemelten fontos, hogy csak kárrendezéssel foglalkozó tapasztalt kollégák működjenek közre egy kár bekövetkeztekor az ügyfeleink megfelelő és hatékony segítsége érdekében.

     

    A hatékony és szakszerű káradminisztrációs szolgáltatások kialakítása érdekében az érintett biztosító társaságok kárrendezési egységével éppen ezért szoros együttműködésünk van. Ez teszi lehetővé a kárrendezés folyamatának hatékonyságát és szakszerűségét.

     

    A kárügyintézés menete, kárnyilvántartás:

    A bekövetkezett károkról a Megbízónk értesít minket, mely alapján szakszerű bejelentést teszünk a biztosítási szerződést kezelő biztosító társaságnál. A kártérítéshez szükséges dokumentumokat (beleértve minden dokumentumot) felénk kell továbbítani, és mi tovább menedzselve a kár rendezés további folyamatát, egészen a kár ügy lezárásáig segítjük ügyfeleinket. Indokolt esetben a kár szemlekor jelen van a kárszakértő kollégánk és és minden esetben maximálisan képviseli a Biztosított (ügyfelünk) érdekeit.

     

    Figyelemmel kísérjük, hogy a biztosító a szerződésben foglalt, kárügyintézéssel kapcsolatos kötelezettségeit a kárügy lezárásával, kárkifizetéssel kapcsolatban teljesítette-e. Késedelmes ügyintézés esetén beavatkozunk, hogy a károsultnak késedelemből adódóan hátránya ne származzék. A kárnyilvántartás a fenti ügyintézéshez igazodóan mindig a naprakész levelezési, telefonos és személyes egyeztetések nyomán megszerzett információkat tartalmazza, melyek mint dokumentumok tárolásra kerülnek az ERIX kárszámmal sorba rendezett káraktában, de tárolva vannak a gyors kereséshez, illetve átlátható nyilvántartáshoz szükséges belső számítógépes kárnyilvántartó rendszerben is.

     

    Ne feledje! Kárt bejelenteni tudni kell, és egy rosszul bejelentett kár sok esetben nehézségeket tud okozni a kárrendezés során. Ezért minden esetben vegye igénybe segítségünket, és tanácsainkat a kárrendezés alatt.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Könyvelői felelősségbiztosítás

    A felelősséggel kapcsolatban a Polgári Törvénykönyv (PTK) szabályozása egyértelműen fogalmaz:

    “6:519. § [A felelősség általános szabálya]

    Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.”

     

    Könyvelői felelősségbiztosítás

     

    Erre a módozatra a könyvelői, adótanácsadói vagy könyvvizsgálóknak lehet szüksége. E szakmai felelősségbiztosítás kiterjed könyvelői, bérszámfejtői, bérügyintézői, termékdíj bevallási, adótanácsadói tevékenységre is. A szakmai felelősségbiztosítások a nem megfelelő minőségű szolgáltatással okozott, az ügyfél által elszenvedett, jellemzően tisztán pénzügyi veszteségekre nyújtanak fedezetet. (könyvelő a szakmai tevékenységével ritkán okoz ugyanis személyi sérüléses, vagy dologi kárt). A legújabb feltételek azonban már ezt a kockázatot is tartalmazzák.

    Mi számít szakmai hibának?

    A terület szakértőjeként a szakma szabályai szerint elvárható gondossággal kell a tevékenységüket végezni. Amennyiben a tevékenység folytatása során tévedésből, mulasztásból, a szakma szabályait megszegik, szakmai felelősségről beszélhetünk. Könyvelők szakmai felelősségbiztosítása esetében jellemzően tehát téves adómegállapítás, késedelmes benyújtás, hibás vegy hiányos bejelentés beküldése nevezhető szakmai hibának.

    E módozatban megtéríti a biztosító, magát a NAV bírságot, a késedelmi pótlékot, és az ügyfél által igazolt esetleges többletköltségeket, károkat. Nem térül ugyanakkor maga a megállapított adóhiány, hiszen az adó nem a hibás könyvelés következtében keletkezett, és nem térülnek a könyvelő saját költségei, azaz a javító bevallások elkészítésének ráfordításai. Ez egyes biztosítóknál eltérőek a szabályozások az esetleges jogi védekezés költségeivel kapcsolatosan. Jogvita esetén egyes esetekben a jogi védekezés költségei a fedezet részét képezik. A kártérítést a biztosító mindig az önrészesedés mértékével csökkenti.

    Mivel a felelősségre vonásra az elévülési ideig, tehát 5 évig van lehetőség, hasznosnak bizonyulhat a biztosítás esetében az utófedezet igénylése. Az utófedezet az egyes biztosítóknál eltérő módon szabályozott, van ahol a teljes időszak alatt szükséges a pótdíj fizetés, de van olyan biztosítótársaság is, ahol csak a felelősségbiztosítási szerződés megszüntetésekor kell pótdíjat fizetni. Utófedezet hiányában a biztosító a szakmai felelősségbiztosítási szerződés megszűnését követően 30 napig nyújt fedezetet a szerződés hatálya alatt bekövetkezett esetleges károkra. Ezt követően nincsen lehetőség a biztosított időszakban elkövetett hibákból eredő kárbejelentésre.

    Visszamenőleges fedezettel a múltban elkövetett, de a biztosítási szerződés megkötésének időpontjában még nem ismert szakmai hibákra terjeszthetjük ki a biztosítási védelmet. Több biztosító is kínál erre megoldást, így kiterjed a biztosítás azokra a károkra is, ami biztosítás létrejötte előtt elkövetett hibából ered. Természetesen elvárás, hogy a biztosítás megkötése után derüljenek ki a károk, olyan károkra nem terjed ki a fedezet, ami a biztosításkötéskor ismert. Ezt a kiterjesztést "retroaktív fedezetnek" vagy időbeli hatály kiterjesztésének hívják, és többlet díja van, de viszonylag olcsó. Például könyvelők és könyvvizsgálók esetén a retroaktív fedezet az elmúlt 5 évben elkövetett hibákra terjed ki.

    Vitás esetekben a biztosító az eseményen kívülállóként készít szakvéleményt, állapítja meg a kártérítési igény jogosságát, vagy utasítja el azt.

    A könyvelői felelősség díját befolyásolja a tevékenységből származó árbevétel, a kártérítési limit és az önrészesedés mértéke, valamint a kiegészítő fedezetek (utófedezet, retroaktív fedezet).

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Környezetszennyezési felelősségbiztosítás

    Vállalati felelősségbiztosítások

     

    A vállalkozásokat emberek alkotják, így a hibázás lehetősége is adott, melyekért sok esetben a vállalkozás tartozik anyagi és erkölcsi felelősséggel. A felelősségbiztosítás számos esetben jelentős segítség a cégek számára, hiszen ezáltal a biztosító - egy szerződés keretein belül - mentesíti a biztosítottat a személyi sérüléses, valamint tárgyrongálási károkért. Valamennyi felelősségbiztosítási módozat esetében kijelenthető, hogy egy felelősségi kár esetén a biztosítási szerződés feltételei alapján a biztosító csak abban az esetben nyújt kártérítést, ha az okozott kárért a károkozó kártérítési kötelezettsége a magyar jog szabályai szerint fennáll. A felelősséggel kapcsolatban a Polgári Törvénykönyv (PTK) szabályozása egyértelműen fogalmaz:

    “6:519. § [A felelősség általános szabálya]

    Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.”

    A felelősségbiztosításoknál általában a díjszámítási alap a vállalkozás előző évi nettó éves árbevétele, illetve munkáltatói felelősségbiztosítás esetében a munkavállalók száma is lehet díjszámítási alap. Emellett nyilván a díjat befolyásolja a kártérítési káronkénti és biztosítási időszakonkénti limitje.

    Érdemes az aktualizált árbevételt bejelenteni minden évben a biztosító társaság felé, mert a felelősségbiztosításnál is alkalmazzák a biztosító társaságok az alulbiztosítottság miatti arányos kártérítést.

     

     

     

    Környezetszennyezési felelősségbiztosítás

     

    A biztosító mentesíti a biztosítottat az általa környezetszennyezéssel, a környezet igénybevételével okozott személyi sérüléses, valamint tárgyrongálási károk megtérítése alól.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Lakásbiztosítás

    Lakásbiztosítás

     

    Egy család egyik legfontosabb vagyona az ingatlana (legyen szó lakásról, családi házról vagy nyaralóról) és a benne lévő tárgyaik (általános-, nagy értékű-, esetleg különleges ingóságok, mint pl.: műtárgy, ékszer, bélyeggyűjtemény, stb.), melyek védelmére mindenki nagy hangsúlyt fektet. Számos kár érheti otthonát és az otthonában tárolt ingóságait. Az lakásbiztosítás – többek között – megtéríti Önnek a tűz, a robbanás, a különböző meteorológiai események, a betöréses lopás, rablás és üveg károkat és még további közel 50 választható kiegészítő fedezetre adhat biztosítási védelmet. Persze az egyes biztosítótársaságok mind a feltételeikben, mind a kialakított csomagjaikban jelentős eltérés mutatnak.

    Alapfedezetek minden lakásbiztosításban a tűz és elemi károk, valamint az idegen jármű ütközése. Kiegészítő fedezetek között minden biztosítótársaságnál más és más fedezetet találhatunk, és nem mindegyiknél ugyanazokat. A teljesség igénye nélkül ezek: tűz nélküli füst- és koromszennyezés, napkollektorok/napelemek bizonyos kárai, vízkárok, kisállat biztosítás, okmánypótlás, kiterjesztett garancia és mobil eszköz biztosítás, bővített balesetbiztosítás, lakásdoktor, síremlékek biztosítása, kerti növényzetek biztosítása, szabadban tárolt vagyontárgyak, CT és MR szolgáltatás, stb.

    Tehát egy lakásbiztosítás nagyon széles fedezeti körrel bírhat.

    Az általában modul rendszerű ingatlanokra kínált – sokszor összetettebb feltételű és az egyes biztosítótársaságoknál jelentősen eltérő feltételű – lakásbiztosítási lehetőségek közül egy jó szakember segítségével mindenki maga választhatja ki a számára legfontosabbnak tartott fedezeti kört.

     

    Fontos megjegyezni, hogy a már érvényben lévő lakásbiztosítási szerződését is érdemes legalább 3 évente felülvizsgáltatni, mert egyrészről a piac folyamatos változásai lehetőséget biztosítanak arra, hogy mindig a legkorszerűbb megoldásokkal védekezzünk a kockázatok ellen, de csak a rendszeres szerződés karbantartással tudjuk elkerülni az alulbiztosítottságból adódó aránylagos kártérítést.

     

    Abba még egyetlen család se ment tönkre, hogy biztosítást kötött, de abba már igen, ha nem kötött.

     

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

     

     

  • Munkáltatói felelősségbiztosítás

    Vállalati felelősségbiztosítások

     

    A vállalkozásokat emberek alkotják, így a hibázás lehetősége is adott, melyekért sok esetben a vállalkozás tartozik anyagi és erkölcsi felelősséggel. A felelősségbiztosítás számos esetben jelentős segítség a cégek számára, hiszen ezáltal a biztosító - egy szerződés keretein belül - mentesíti a biztosítottat a személyi sérüléses, valamint tárgyrongálási károkért. Valamennyi felelősségbiztosítási módozat esetében kijelenthető, hogy egy felelősségi kár esetén a biztosítási szerződés feltételei alapján a biztosító csak abban az esetben nyújt kártérítést, ha az okozott kárért a károkozó kártérítési kötelezettsége a magyar jog szabályai szerint fennáll. A felelősséggel kapcsolatban a Polgári Törvénykönyv (PTK) szabályozása egyértelműen fogalmaz:

    “6:519. § [A felelősség általános szabálya]

    Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.”

    A felelősségbiztosításoknál általában a díjszámítási alap a vállalkozás előző évi nettó éves árbevétele, illetve munkáltatói felelősségbiztosítás esetében a munkavállalók száma is lehet díjszámítási alap. Emellett nyilván a díjat befolyásolja a kártérítési káronkénti és biztosítási időszakonkénti limitje.

    Érdemes az aktualizált árbevételt bejelenteni minden évben a biztosító társaság felé, mert a felelősségbiztosításnál is alkalmazzák a biztosító társaságok az alulbiztosítottság miatti arányos kártérítést.

     

     

     
     

    Munkáltatói felelősségbiztosítás

     

    A biztosító mentesíti a munkáltatót munkavállalójának munkaviszonyával, munkabalesetével (munkahelyi baleset) összefüggésben okozott károk megtérítése alól.

    Másképpen megfogalmazva a magyarországi joggyakorlat, figyelemmel a 2012. évi I. tv. (a Munka Törvénykönyve) rendelkezéseire, a foglalkoztatottakkal szembeni felelősség tekintetében az objektív felelősség elvét alkalmazza. A munkáltatói felelősségbiztosítás alapján a biztosító megtéríti azokat a károkat, amelyeket a munkáltatóval szemben, az üzemi balesetet szenvedett munkavállaló kárával kapcsolatban jogszerűen érvényesítenek. E fedezett hivatott arra is, hogy mentesítse a munkaadót a sérelemdíj megtérítése alól, melynek a megfizetésére a biztosított – személyiségi jog megsértésére tekintettel – a magyar jog szerint köteles.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Rendezvényszervezői biztosítás

    A felelősséggel kapcsolatban a Polgári Törvénykönyv (PTK) szabályozása egyértelműen fogalmaz:

    “6:519. § [A felelősség általános szabálya]

    Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.”

     

    Rendezvényszervezői felelősségbiztosítás

     

    A rendezvény szó hallatán mindenkinek beugrik valami, pl. egy sportesemény, egy koncert, egy szakmai konferencia, stb. Ebben az esetben célszerű ezt a módozatot igénybe venni, hiszen ha egy rendezvényen vagy egy rendezvénnyel kapcsolatban egy személy kárt szenved (akár dologi, akár személyi sérüléses) és tudja bizonyítani, hogy ez összefüggött a rendezvénnyel, akkor a keletkezett kárt a károkozónak meg kell térítenie.

    Másképpen, a rendezvényszervezői felelősségbiztosítás a biztosított által szervezett, lebonyolított rendezvények során, vagy következtében okozott személyi sérüléses, megbetegedéses, haláleseti, dologi, és szennyezési károkra szóló felelősségbiztosítás. Ennek a biztosításnak köszönhetően a biztosító megadott összeg mértékéig téríti a kárt.

    Ahány rendezvény, annyiféle igény, azaz nincs két egyforma rendezvény, így Önnel közvetlenül egyeztetve tudunk javaslatokat, ajánlatokat tenni a felelősségbiztosítás típusára és tartalmára vonatkozóan. Célszerű tehátegy szakember segítségét is igénybe venni a kielégítő fedezet eléréséhez.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Szállítmányozói felelősségbiztosítás/szállítmánybiztosítás

    Szállítmányozói felelősségbiztosítás/szállítmány biztosítás/

     

    A logisztikai biztosítások célja a bonyolult logisztikai tevékenység kockázatainak csökkentése, az azokból adódó költségek minimalizálásával, amelynek legjobb eszköze a biztosítási védelem. A legismertebb (nemzetközi és belföldi szállítmánybiztosítás, nemzetközi árufuvarozói felelősségbiztosítás (CMR) és belföldi árufuvarozói felelősségbiztosítás (BÁF), szállítmányozói felelősségbiztosítás, raktározói felelősségbiztosítás) biztosítási módozatok szakszerű kombinációja lehetőséget nyújt arra, hogy akár a komplex logisztikai folyamat kockázatait kezelje a vagyontárgy megóvásában érdekelt fél.

     

    Szállítmányozói felelősségbiztosítás

     

    A szállítási folyamat egyik fontos résztvevője a szállítmányozó, a speditőr. A szállítmányozó (speditőr) felelősségi körébe tartozik az áru a megadott címre, a megadott határidőn belüli eljuttatása, ill. a fuvarozók és biztosításaik ellenőrzése. A szállítmányozói felelősségbiztosítás alapvetően hibás diszponálás esetén térít, de ide tartozhat a fuvarozó CMR biztosításának ellenőrzésének elmulasztása, illetve a fuvarfeltételek nem megfelelő kikötése is.

    A szállítmányozói felelősségbiztosítás kiegészíthető raktározói, valamint vámügynöki tevékenységre vonatkozó záradékokkal.

     

    Szállítmánybiztosítás

     

    Az áru szállítása, szállítmányozása, fuvarozása során megfelelő kockázatkezelés esetén, a szállítmánybiztosítás a legtöbb áruféleség esetén elengedhetetlen. Ez a biztosítás kártalanítja ugyanis a tulajdonost a szállítás közben bekövetkező árukárok esetén. Mivel úgynevezett All-risk vagyonbiztosításról (összkockázatú) van szó, a biztosító minden, a kizárási listában nem szereplő káreseményt megtérít a tulajdonos részére. Ne feledjük azonban, hogy a szállítmánybiztosítók előszeretettel vizsgálják, hogy a káresemény bekövetkezése valamely szereplőnek felróhatóan következett-e be. Ha találnak ilyen körülményt, akkor érvényesítik a kárra kifizetett összeg egy részét, vagy egészét a fuvarozón, szállítmányozón. Lényegében szállítmánybiztosítást köthet elsősorban az áru tulajdonosa vagy egy eladás és szállítás során a régi tulajdonos (lehet magán és jogi személy egyaránt), de a fuvarozó és a szállítmányozó is, amely költséget nyilván a szállítási folyamat során az áru tulajdonosára szokták hárítani.

    Szállítmányozók körében gyakori az ún. keretszállítmány biztosítás is, mely lényegesen kedvezőbb díjú az ún. egyszeri utas szállítmánybiztosításoknál. Ebben a módozatban a teljes biztosítási évben (általában naptári év) szervezett fuvarok áruk összértékét és fajtáját kell megadni, amelyre a biztosító egy előre meghatározott díjtételt alkalmaz. A biztosítás elszámolásos jellegű, azaz ha az előre jelzett értéknél többet szállítmányozott a speditőr, utólag a különbözetre számított díjtételes biztosítási díjat meg kell fizetni a biztosító részére. A várható forgalmat érdemes jól megbecsülni, mert a biztosító társaságok nem nagyon térítenek vissza díjat, illetve ezt megelőzendő sok esetben a tervezett forgalom 80%-a után számítják ki az éves díjat, melyet minimum díjnak tekintenek, azaz ezt az összeget a szerződőnek minden esetben meg kell fizetnie a biztosító részére.

     

    Összegezve tehát a BÁF és a CMR biztosítás is csak a fuvarozó hibájából bekövetkező árukárokat téríti meg a feltételeikben meghatározott módon a szerződésben foglalt limit erejéig. A szállítmányozói felelősségbiztosítás pedig a fuvarszervezés hibáit téríthetik csak. Fontos tisztában lenni, hogy az árufuvarozói és szállítmányozói felelősségbiztosítások nem helyettesítik a szállítmánybiztosítást, amely pár esetet leszámítva minden árukárt megtérít.

    Mivel sok-sok záradék is tartozik minden logisztikai biztosításhoz, így célszerű egy szakember tanácsát is kikérni szerződéskötéskor.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

  • Szolgaltatói

    Vállalati felelősségbiztosítások

     

    A vállalkozásokat emberek alkotják, így a hibázás lehetősége is adott, melyekért sok esetben a vállalkozás tartozik anyagi és erkölcsi felelősséggel. A felelősségbiztosítás számos esetben jelentős segítség a cégek számára, hiszen ezáltal a biztosító - egy szerződés keretein belül - mentesíti a biztosítottat a személyi sérüléses, valamint tárgyrongálási károkért. Valamennyi felelősségbiztosítási módozat esetében kijelenthető, hogy egy felelősségi kár esetén a biztosítási szerződés feltételei alapján a biztosító csak abban az esetben nyújt kártérítést, ha az okozott kárért a károkozó kártérítési kötelezettsége a magyar jog szabályai szerint fennáll. A felelősséggel kapcsolatban a Polgári Törvénykönyv (PTK) szabályozása egyértelműen fogalmaz:

    “6:519. § [A felelősség általános szabálya]

    Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.”

    A felelősségbiztosításoknál általában a díjszámítási alap a vállalkozás előző évi nettó éves árbevétele, illetve munkáltatói felelősségbiztosítás esetében a munkavállalók száma is lehet díjszámítási alap. Emellett nyilván a díjat befolyásolja a kártérítési káronkénti és biztosítási időszakonkénti limitje.

    Érdemes az aktualizált árbevételt bejelenteni minden évben a biztosító társaság felé, mert a felelősségbiztosításnál is alkalmazzák a biztosító társaságok az alulbiztosítottság miatti arányos kártérítést.

     

     

     

    Szolgáltatói felelősségbiztosítás

     

    A biztosító mentesíti a biztosítottat a szerződésszegéssel, a biztosított szerződéses partnereinek okozott személyi sérüléses, valamint tárgyrongálási károk megtérítése alól.

    Másképpen ez a fedezet akkor nyújt védelmet, amikor egy szolgáltató kárt okoz valamely szerződéses partnerének. Ebben az esetben ha szerződésből eredő valamely kötelezettségét megszegve, a szerződést hibásan vagy nem megfelelően teljesíti a szolgáltató amely a kötelezettségszegéssel tehát kárt okoz a szerződéses partnerének, akkor az ilyen típusú károkat téríti a biztosító a szolgáltatói felelősségbiztosítási fedezet alapján.

     

    Sok vállalkozás esetében fontos, hogy a fedezet terjedjen ki a szolgáltatás tárgyában okozott- és a tisztán pénzügyi veszteség károkra is. A szolgáltatás tárgyában okozott károk felelősségbiztosítási fedezete azokban a dolgokban keletkezett károkra terjed ki, melyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul.

     

    Kérjük, ha további információra van szüksége vagy kérdése van, keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

     

Kérem válassza ki milyen ügyben keres minket!
Fájlok feltöltése
Browse Files
Az adatkezelési tájékoztatóban leírtakat megismertem, adataim kezeléséhez hozzájárulok.
Szeretnék feliratkozni a hírlevélre.
Küldés